2014. december 20., szombat

Glutén mentes Lollipopp




Hozzávalók:
  • 3 ek kókusztej
  • 5-6 tk kókuszreszelék
  • 10 dkg fehér csoki
  • 25 dkg mandula lisztes piskóta (morzsolt fehér piskóta)
  • 1 dl tejszínhab
  • 1 ek pikáns lekvár, én berkenye lekvárt tettem

Mártáshoz:
  • 40 dkg fehér csoki
  • 5 dkg színes csoki a csíkozáshoz
Elkészítés:
Hagyományos piskótát sütünk, ahol a lisztet mandula lisztel helyettesítjük, 5 tojással és 5 kanál cukorral és 5 kanál mandula lisztel. Ezt előző nap készítjük el, hogy másnap jól el tudjuk morzsolni.
A kókusztejet és a kókuszreszeléket mikrohullámú sütőben felhevítjük, pár perc alatt jól megszívja magát a kókusz. A fehér csokoládé vízgőz felett felolvasztjuk ,addig keverjük,míg langyosra hűl, ekkor hozzáadjuk a langyos kókuszmasszát. Jól összedolgozzuk. A tejszínhabot robotgéppel  kemény habbá verjük, ezt is a masszába keverjük, lehetőleg robotgéppel, hogy elég sima legyen. A krémet a morzsolt mandula lisztes piskótához keverjük. A kész masszát egy órára a hűtőbe tesszük. Golyókat formázunk, pálcát szúrunk bele, és újra hűtőszekrénybe tesszük, majd kimártjuk az olvasztott fehér csokoládéban. A díszítéshez zsírpapírból kis tölcséreket készítünk, beletesszük az olvasztott csokoládét, majd a tölcsér végét kicsit kivágjuk. A hűtőből kivett golyókat tetszés szerint díszítjük csokival, gyöngyökkel, virágokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése