2013. augusztus 28., szerda

Fekete-fehér sütemény























Hozzávalók:
- 20 dkg összetördelt csokoládé (1 tábla tej, 1 tábla 74%-os keserűcsoki)
- 15 dkg vaj
- 30 dkg barnacukor (fehérrel is tökéletes)
- 4 tojás
- 2 tasak vanília
- 2 tk sütőpor
- 1 mokkás kanál só
- 40 dkg liszt
- 10 dkg porcukor

Elkészítés:
Olvasszuk meg a csokoládékat, a vajjal együtt (mikróban 2 percig a legmagasabb fokozaton) és keverjük simmára. Belekeverjük a cukrot is és félre tesszük hűlni. Amikor kihűlt egyenként hozzá adjuk az egész tojásokat, mindegyik után alaposan elkeverjük a masszát. Következik a vanília, a sütőpor és a só, ezzel is jól elkeverjük. Majd hozzá adjuk a lisztet (szitált) és alaposan összedolgozzuk.
Legalább 4 órára, de legjobb ha egy egész éjszakát a hűtőben pihentetjük. Ez után nedves kézzel dió nagyságú golyókat formázunk , ezeket porcukorban forgatjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, egymástól 7-8 cm távolságra , mert jól megnőnek. A recept szerint a sütőt 200 fokra melegítjuk és a sütőrács középen van. 12-14 percig kell sütni.
Nekem gázas sütőm van ,közepes fokon sütöm és közben ellenőrzöm megemelve a sütit, ha az alja enyhén kávé színű és a süti jól megnőtt akkor már kész is van. Torta rácson szoktam kihűteni.
Abbahagyhatatlanul finom.
A cookie tésztája is ezzel a receptel készült, csak 2 tábla Milka tejcsokoládét használtam.
A recept a Príma konyha 2006 júliusi számában jelent meg.


2013. augusztus 25., vasárnap

Muffin fagyi


 

 

 

 

 

  

 

 

 






Hólabda (közkívánatra)

 

 

 

 

 

 

 

 






Cookie

 

2013. augusztus 21., szerda

Cornflakes mézzel és dióval

















Gyors egyszerű és hamar elkészülő édesség.

Hozzávalók: 
- 7 ek méz
- 2 dl cukor
- 25 dkg vaj vagy margarin
- 10 dkg tejcsokoládé
- 10 dkg keserűcsokoládé
- 20 dkg apróra vágott dió
- 25 dkg cornflakes

Elkészítés:
A mézzet és a cukrot egy nagy lábosban összefőzzük. Amikor elolvadt a cukor a mézzben, hozzá adjuk a margarint , a csokikat és  a diót is . Jól elkeverjük és beleforgatjuk a cornflakest. Apró kis muffin pappirokba halmokat rakunk és hideg helyen jól kihűtjük. Azonnal tálalható.
A recept egy régi kolléganőmtől származik, ő pedig nem tudta megadni a származási helyét.
Ki ne hagyjátok, próbáljátok ki. Fehér csokival is tökéletesen működik, de itt a diót cseréljétek le kókuszreszelékre.

Házi csoki


















Hozzávalók:
- 1/2 kg cukor
- 10 dkg kakaó
- 25 dkg tejpor
- 10 dkg vaj

Elkészítés :
Egy kisebb tepsit kibélelünk alufóliával és bekenjük vajjal. A tejport és a kakaót külön-külön átszitáljuk. A cukrot 2 dl vízzel főni tesszük. Forrástól számítva pontosan
3 percig főzzük folytonos kavarás mellett. Kanalanként belekeverjük a kakaót és újabb 3 percig főzzük a folytonos kavarást ne felejtsük el. Levesszük a tűzről, hozzá adjuk a vajat, jól elkavarjuk, majd aprádonként beledolgozzuk a tejport. Ekkor tehetünk bele diót vagy mogyorót, vagy mazsolát.  A vajas tepsibe beleöntjük a masszánkat és vízbe mártott kanállal szépen elegyengetjük. 10 percig hűlni hagyjuk és még langyosan kis kockákra felvágjuk, de csak kihűlés után vesszük ki a tepsiből (már ha kibirjuk várni) Ha kihűlt egyenként frissen tartó fóliába csomagoljuk hogy ne száradjanak ki. Csak simma tejporral működik.
A recept Gergely Éva  Süssünk, süssünk valamit 1993-as kiadásából származik.
A recepten nem módosítottam , ha betartjuk az időpontokat elronthatatlan.

2013. augusztus 19., hétfő

Ostyában sült muffin fagyi

















Hozzávalók:
- 4 tojás
- 20 dkg kristálycukor
- 2,5 dl főzőtejszín
- 1 dl olaj
- 25 dkg finomliszt
- 1 csomag sütőpor
- 7 dkg csokoládés tortadara
- 1 csomag  fagyi ostya
- késhegynyi só

Elkészítés:
A tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük elektromos habverővel a maximális fokozaton, addig amíg egy nagyon habos pasztánk lesz. A tejszínt és az olajat fokozatosan hozzáadva beledolgozzuk, ez is mehet mixerrel 3-as fokozaton.
A lisztet a sütőporral összeszitáljuk és a tortadarát beleforgatjuk. A két masszát, azaz a tojásos masszát és a lisztes csokis darát összekeverjük. 
Elővesszük a muffin sütőt , beleteszük az ostyákat és ebbe az ostyába 2 kanál muffin masszát teszünk, ügyelve , hogy csak 3/4-ig legyen megtelve mert hanem kifut belöle a tésztánk. Sütőbe tesszük és kis fokozaton szép aranysárgára sütjük. Itt is szükséges a tűpróba.
Ha megsültek fogyaszthatjuk natúron, csokoládéval leöntve, bármilyen krém illik hozzá és díszíthetjük fantáziánk szerint.
Én most fehércsokis ganaché krémet használtam , a piros színt cékla porral , a többit Wilton zselés ételfestékkel szineztem, de ez a tészta ostya nelkül is egy csodálatos muffin.

















Jó muffin fagyizást nektek.
A muffin recept a Príma konyha extra különszámába jelent meg.

2013. augusztus 16., péntek

Narancsos muffin






































Hozzávalók:
  1. 25 dkg margarin
  2. 17 dkg cukor
  3. 2 tasak vaniliás cukor
  4. csipet só
  5. 4 tojás
  6. 1-1 tk reszelt citrom és narancs héj
  7. 4 ek citromlé
  8. 11 ek narancslé
  9. 30 dkg liszt
  10. 1 tasak sütőpor
(tk= teás kanál, ek=evő kanál)

Elkészítés:
A puha margarint 100g cukorral és a csipet sóval jó habosra kavarjuk. Egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat és ezzel is alaposan kikavarjuk. A lisztet össze szitáljuk a sütőporral és kanalanként hozzáadjuk a habos tojásos masszához. Most tesszük bele a citrom és narancs hajat meg a citrom és narancslevet.
A tojás fehérjét kemény habbá verjük, folyamatosan hozzáadjuk a maradék 70g cukrot. Óvatosan kör-körös mozdulatokkal hozzákeverjük a tojásfehérjét a lisztes masszánkhoz. Fontos hogy óvatosan, mert ettől lessz magas a muffinunk. Formába pappír kapszlikat (muffin pappír) teszünk és két evőkanállal a formába teszünk a masszából. Lehet bele tenni apróra vágott csokit , de most én saját készítésű marshmallow (mályvacukor) fondantal díszítettem és az épp elég édes.
A fondant készítést majd fázisonként felteszem, addig is jó muffinozást :)

Rétes kosárka ganaché krémmel




















Hozzávalók:
-1 csomag réteslap
-2 deci olaj
-2 deci tejszín
-2 tábla csokoládé
-1 tábla keserű csokoládé(74%-os Lidl)
-1 doboz(250g) mascarpone



Elkészítése:
Kibontjuk a réteslapokat, egyet megkenünk vékonyan olajjal és ráteszünk egy új réteslapot. Vízszintesen háromba osszuk majd ezeket négyzetekre.


















Egy négyzetet beleteszünk a muffin formába, ezt egy kicsit megkenjük olajjal és átlósan rátesszük a másik négyzetet.


















Nem baj ha egyik négyzet nagyobb, mint a másik, a nagyobbat tesszük akkor alúl.
Sütőbe tesszük és halvány arany sárgára sütjük.Amikor megsült egy pár percig a formában hagyjuk és óvatosan , mert nagyon törékeny, kiemeljük majd félre tesszük hűlni. Amig hűl, vízgőz fölött
 (egy edénybe kevés víz, rá egy másik edény ami kisebb) fel olvassztunk  egy tábla csokoládét. Én mindig teszek a csokoládéra egy kanál olajat. Ezzel kenjük ki a kosarakat, hogy a krémtől ne ázzanak el.


















Krém: -2 deci tejszínbe bele aprítjuk a két tábla csokoládét és kis lángon össze melegítsük, felforrnia nem szabad. Ezt kihűlés után pár órára hűtőbe tesszük (kb 4 óra). Kivesszük a hűtőből, beletesszük a mascarponét és mixerrel  kikeverjük. Ha látjuk hogy jó krémes, megállunk a további kavarással, nehogy kicsapódjon. Már is tölthetjük a kosárkáinkat. Nem tévedés a krémbe nem jár cukor, elég édes a csokoládé. Végezetűl szorhatunk rá egy kis porcukrot és díszíthetjük kedvünk szerint, ha valaki nem ehet csokoládét bátran helyettesítje a fehér csokival.

2013. augusztus 11., vasárnap

Csokis muffin (24 darab)

















Hozzávalók: - 28dkg finomliszt
                   -  2 és 1/2 tk sütőpor 
                   - 1/2 tk szódabikarbóna
                   - 1/2 tk fahéj
                   - 3 ek kakaó
                   - 1 tojás
                   - 15 dkg barna vagy fehércukor
                   - 1 marék darabokra vágott csoki
                   - 1/2 marék szárított gyümölcs vagy dió (elmaradhat)
                   - 1 csomag vaniliás cukor
                   - 1 dl étolaj vagy 12,5 dkg vaj
                   - 2,5 dl joghurt
                   (tk: teás kanál,  ek: evő kanál)
Elkészítés :
Bemelegítsük a sütőt 180 fokra , vagy a gázast közepes fokra. Veszünk két tálat , az egyikbe összekavarjuk a száraz anyagokat (liszt,fahéj, kakaó, sütőpor, szódabikarbóna, vaniliás cukor) jól elkeverjük és most tesszük bele a szárított gyümölcsöt és az apróra vágott csokit. Vesszük a másik tálat, beletesszük a joghurtot, vajat (én ezt használtam) cukrot és tojást, ezt is jól összekeverjük.
Most más dolgunk nincs mint a két tál tartalmát összekeverni jó alaposan. Nem egyszerű? A tésztával már  megvagyunk.
A muffin papírokat helyezzük a sütő formába és kanállal adagoljuk bele a masszát. Nem töltjük csak 3/4-ig mert meg emelkedik a tésztánk. Tű próbával ellenőrizzük ( én ezt kis bambusz pálcikával szoktam ) és ha nem ragad rá a tészta már kész is.
















5 percig hagyjuk a formában, majd kiszedjük hűlni. Díszítsük olvasztott csokival, ha van otthon, akkor tejszínnel, turmixolt gyümölccsel, de így magában is finom.
















Ez a recept a Tina 2006 dec számában jelent meg. A recepten pár helyen módosítottam.
Sok sikert nektek az elkészítésében. Csak JÓ minőségű alapanyagot használjatok.
















2013. augusztus 8., csütörtök

Egy kedves barátnőm kérésére készült ez a torta, kislánya születésnapjára.
Teljes szabadkezet kaptam, fantáziámra bízta a tortát.
Hamarosan feltöltöm a recepteket is. Remélem számára is olyan öröm lessz mint számomra az elkészítése.

Boldog születésnapot Hegyi-Gál Andrea!



2013. augusztus 4., vasárnap

Fondantos torta


Túrós muffin ganaché krémmel



Rahátos (lokulum) bukta 

Fahajas epres mini piskóta (hamarosan a receptek)

Zabpelyhes cookie

Pizza

Calzone

Hólabda

Cookie csokival

Sajttorta (nagy) karamellel

Sajttorta (mini) csokival

Dios ganaché kosárkák (saját recept)










Fondantos torta málnával